2013. május 17., péntek

C/2011 L4 Pannstarrs

2013 az üstökösök éve, hiszen többet is meg lehet figyelni az év során.
Az első kuriózum a Pannstarrs üstökös volt, melyet kb. március 10-től kezdve lehetett látni napnyugtakor a nyugati ég alján és eleinte szabadszemes is volt az üstökös, majd fokozatosan halványult.

Március 19-én nekem is sikerült megfigyelnem, többszöri próbálkozás után. A háztetőre mentem fel, mivel onnan van csak rálátásom a nyugati horizontra, viszont megállapítottam, hogy nem is rossz ez a rálátás, a környező "hegyek" alig alig takarnak ki valamit.
Szerencsém volt 19-én, mivel a korábbi napokban végig nagyon rossz idő volt, felhős ég, és ha ki is tisztult kicsit az idő, garantáltan az ég alja felhős volt (ahol valószínűleg az üstökös leledzett). Szóval aznap épp az ég alja volt tiszta és az ég alját pásztázva egyszercsak kiszúrtam egy csillagot, aminek valahogy nem kellett volna ott lennie. Mivel Ákos is fent volt velem a tetőn (az üstökös még őt is felcsábította :-)) és a binokulár épp az ő kezében volt, ezért ő volt az, aki felkiáltott, hogy "Igen, ez az!". Megnézve a 10x50-es binokulárral, illetve pár perccel később ahogy kezdett sötétedni már szabadszemmel is egyértelművé vált (a kissé elmosódott forma miatt), hogy az üstököst látjuk. 18:15-kor pillantottuk meg először, kb. 8-10 fokra az ég aljától.

Szabad szemmel, elfordított látással kb. 0,5 fokos csóva látszott.
Binokulárral nagyon szép látványt nyújtott, sárgás színű, kissé elnyúlt volt a magja, jobb oldalán élesen elkülöníthető, kiemelkedő volt a csóva. Balra elmosódottabb, kissé legyező alakú, és időnként felsejlett az is, hogy a csóva mintha kettős lenne.

A közepe táján a magtól felfelé mintha erőteljesebb lenne a csóva egy rövid szakaszon. Binokulárral egyébént a csóva 1,5 fokosan látszott, de 0,5 fok után már nagyon halványan (elfordított látás segítségével).

Nagy öröm volt látni, főleg hogy ekkora és ilyen szép üstököst én életemben először láttam (A Garradd korábban nem volt közel sem ekkora élmény).


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése