2013. február 3., vasárnap

M41

Az M41-es nyílthalmaz volt az első objektumok egyike, amit binokulárral próbáltam megnézni, amikor elkezdtem amatőrcsillagászkodni. Akkor binokulárral csak egy nagyon halvány, alig felsejlő kis pacát láttam belőle. Később valahogy sosem volt alkalom megnézni rendesen, távcsővel, de most sikerült, egy hosszabb borús időszak után, amikor idén először tudtam kimenni este nézelődni, épp egy nagyon jó, igen ritka hidegfront utáni, gyönyörű tiszta égbolt fogadott.

Bár az M41 elég közel van a horizonthoz (figyelembe véve hogy nálam a város fényszennyezése zavaró), most annyira jó volt az ég (évente csak 2-3 alkalommal van ilyen), hogy úgy döntöttem, eljött az ideje, hogy megnézzem. Persze sötétebb helyről biztosan több csillagot, részletesebben láttam volna, de így is nagy élmény volt életem egyik első objektumát rendesebben megfigyelni.

Maga a nyílthalmaz egyébként nem túl nagy kiterjedésű, nem is túl figyelemreméltó (például mondjuk a Méhkashoz viszonyítva), viszont nagyon érdekes, hogy négy csillag (talán a négy legfényesebbnek mondható) eltér a többitől, ugyanis jól láthatóan narancsos színűek. Először kicsit bizonytalan voltam, hogy jól láttam-e, de aztán megnéztem egy fotót a halmazról és a fotókon is látszik ez a narancsosság, éppen úgy, ahogy én megfigyeltem, és feljegyeztem a lapra.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése