2012. április 22., vasárnap

Beindult a Nap!

Úgy néz ki, hogy a korábbi "jóslásom" helyes volt annyi eltéréssel, hogy késett.
Magyarra fordítva korábban a napfolt tevékenységet figyelve azt tippeltem, hogy március körül kezd el majd ismét emelkedni a napfoltok száma. Ez egész márciusban nem történt meg, de hát ilyen a naptevékenység: megjósolhatatlan és kiszámíthatatlan :)

Tegnap Kettősészlelők találkozója volt a Polaris Csillagvizsgálóban. Elég rossz volt az idő egész nap, ezért el sem vittem Áfonyát, de végül is délutánra kitisztult az idő, pont amikor már mindenki elindult hazafelé. Szerencsére azért távcső akadt bőven, így tudtam Napot nézni.

Rögtön észrevehetően, a déli peremnél egy óriási protuberancia volt megfigyelhető, ami szerintem már inkább kitörés kategória volt. Az anyagfelhő helyenként már el-elvált a peremtől, és gyönyörűszép, fodros volt. Ezen kívül még több kisebb protuberancia volt körben a nap peremén. Több szép, jól kivehető filament is volt, a leglátványosabb talán a keleti peremhez közel eső, amely úgy kanyargott, hogy jól érzékelhető volt, mennyire a térben helyezkedik el.

A korong közepe táján egy olyan terület volt, amelyben több aprócska fekete "pötty" szerű folt volt megfigyelhető, valamint elszórtan fáklyamezős részek. Fehér fényben nem tudtam már megfigyelni a napfoltokat, azonban már hidrogén-alfában is jól látszik, hogy néhány termetes folt van a napkorongon. Jól kivehetőek voltak így is, körülöttük fáklyás részekkel.

Most kivételesen kizárólag grafittal rajzoltam, ami pusztán annak köszönhető elsősorban, hogy egy darab ceruzát vagy papírt sem vittem magammal. Szerencsére korábban vittem a Polarisba néhány H-s és B-s ceruzát, valamint radírt és egy csomag rajzlapot, így legalább 2 féle keménységű ceruzám volt. Viszont annyira elégedett vagyok az eredménnyel, hogy azt hiszem maradok is a grafitrajzoknál továbbra is (persze jó néha kisérletezni más technikával).

Ma is kimentem, de most nem hidrogén-alfát néztem, hanem elsősorban a napfoltokat szerettem volna megfigyelni, úgyhogy Eperkét vittem ki. Eszméletlen mennyiségű napfolt van a korongon, amik már 26x nagyítással is kivehetőek. Némelyik egészen érdekes, zsiráf-mintás, töredezett umbrákkal.

A rajzomon a foltok mérete talán kissé "nagyobb", mint a valóságban, de a bonyolultságuk miatt 93x-os nagyítást használtam, és ilyenkor elég nehéz pontosan visszaadni a méretet - bár igyekeztem.

Érdekes, hogy most az északon lévő legkisebb csoportot leszámítva mindegyik csoport és folt nagyon bonyolult, töredezett szerkezetű, hasonló típusú folt. Fáklyamezőt egyedül a déli peremnél lévő foltok mellett észleltem, azonban a megfigyelésemet nagyon megnehezítette a felhős időjárás. Másfél órán át rajzoltam, de sok megszakítással, mert néha a felhők percekre eltakarták teljesen a napkorongot. Többször is újra meg kellett keresnem, de végül sikerült lerajzolni. Később újból kimentem és fotókat is csináltam a foltokról, de sajnos utána teljesen és véglegesen beborult az ég, így hidrogén-alfázni már nem tudtam.

Végső soron nem bánom, így is teljes és komplett a napészlelésem a hétvégén.







2012. április 10., kedd

Nem hétköznapi Nap hétköznap

Ma hihetetlen módon nem csak korábban értem haza mint szoktam, de még a Nap is fent volt. Gyorsan átöltöztem és ki is pakoltam nézelődni, rajzolgatni.
Rettentően gyorsan ment el az idő, amikor először ránéztem az órámra még csak negyed hat volt, amikor bejöttem akkor pedig már hat óra múlt. Kihasználtam minden percet, amikor még a légkör is használható volt és nem volt túl alacsonyan a Nap.

Nagyon szép protuberanciák vannak rajta, amikr nagyrészt az elmúlt három napban is megvoltak, kissé változott a formájuk, főleg az állatkernél, ahol most néhány teve és madár formájú protuberancia is megjelent. Nagyon érdekes, az északi peremnél lévő protuberanciáknál látható egy, amely filamentben folytatódik a nap felszínén. Fáklyákat főleg az északi- és nyugati peremhez közel lehetett megfigyelni. Nagy és látványos filament a nyugati peremhez közel látható, ami viszonylag vastag is, érzékelhető a 3 dimenziós formája és elhelyezkedése, nagyon szép.

Ma ismét a ceruza rajzzal kísérletezgettem, pontosabban a színes ceruza rajzzal. Talán alakulgat, bár még pár dolgot ki szeretnék próbálni majd :-)

2012. április 9., hétfő

Pasztel Nap

Kedves Bognár Tamás! Tudtad nagyon jól, hogy nem hagy majd nyugodni hogy hogyan is lehet pasztel technikával h-alfa Napot rajzolni, és így is lett.
Ma kipróbáltam mit lehet összehozni fekete pasztel papírra (aminek sajnos sikerült a rosszabbik felét használnom), és kiültem Napot nézni. Sajnos elég felhős az ég, így volt bőven időm rajzolgatni, finomítgatni, amíg épp befelhősödött időről időre, de azért végső soron volt annyi napsütéses időszak, hogy meg tudtam figyelni rendesen.

A protuberanciák igen érdekesek, a déli- dél-keleti peremnél van egy, amelyik már el is szakadt félig a napkorongtól. A tegnapi protuberanciák alig-alig változtak valamit, legalább is változatlanul a helyükön vannak és a tegnapi formájukra is emlékeztetnek. Megvan még a bokor is és az állatkert is, bár az állatkerből megszökött egy viziló, úgy tűnik :-)

Filamentből most is sok kisebb figyelhető meg, amik kissé talán gyengébbek mint a két nappal ezelőtti naaaaagy hosszú filament, de azért határozottan látszódtak. A nyugati perem felőli oldalon továbbra is megfigyelhető néhány terebélyes fáklyamező. melyekből némelyik a filmamentek közé van ékelődve. Foltot nem láttam H-alfában, de lehetséges hogy néhány apró folt található azért rajta.

2012. április 8., vasárnap

Húsvéti nap-bigyó

Kicsit jobban kitisztult ma az idő, bár idegesítő szél fújt, ami eléggé megnehezítette a dolgomat. Az EQ2-es mechanika nagyon jól elbírja a kis Luntot, így a szél igazából a mechanikát abszolút nem mozgatta, rezegtette, viszont a nap-elleni ernyőmet folyton el akarta fújni, úgyhogy fél kézzel abba kapaszkodtam a nap felében.

Kétszer is kimentem észlelni, délelőtt fotókat is csináltam, délután pedig még egyszer megnéztem a protuberanciákat. Ma a nap felszínén nem volt annyira sok látnivaló mint tegnap, a tegnap még hatalmas filamentek nagy része felszívódott mára, az óriási hosszú filmanet is teljesen összement, alig-alig maradt belőle valami kis halvány dolog. Foltból is csak egyetlen volt rajta, a korong nyugati széléhez közel, azonban ez H-alfában is szépen látszott.

Kipróbáltam ma egy új rajzolási technikát, színes ceruzákkal, amivel igyekeztem visszaadni az eltérő "színeket", árnyalatokat is. Persze a látottakhoz képest még ez sem teljesen reális, de valami úgy tűnik, hogy alakul.

Protuberanciákból viszont annál több van most a Napon, és némelyik egész terebélyes, nagy méretű. Mindjárt a nyugati perem felőli oldalon egy széltében hatalmas méretű bokor van, a keleti és dél-keleti peremen pedig egy egész állatkert volt megfigyelhető.

Amennyire láttam, most a protuberanciák nem igen változtak gyorsan. Délután amikor kimentem újból észlelni, szinte (vagy) teljesen ugyanolyannak láttam őket. 80x-os nagyítással figyeltem meg, és arra is figyelmes lettem, hogy marha koszosak az okulárjaim, úgyhogy lassan beruházok valami tisztító készletre.



A rajzoláson kívül eltöltöttem némi időt a fotózással is, tesztelgettem kicsit, hogy miket tud még a kamera és a távcső. Próbáltam nagyon túlhúzott expozícióval fotózni, aminek következtében egy túlcsordult, inkább sárgás színű képet kaptam. Nagyon érdekesen néz ki. Készítettem fekete-fehéret is, bár ez nekem kevésbé tetszik. Készült standard piros is (hasonló az előzőhöz), valamint próbálgattam a 2x barlow-val való nyújtást és készítettem felvételt a keleti peremnél lévő protuberanciákról is. Bár úgy érzem még van mit finomítani, állítgatni, egész szép részleteket sikerült lekapnom vele:







2012. április 7., szombat

Elmúlt napok Napjai egy kis Áfonyával és Eperrel

A Nap mint észlelési téma már azóta az egyik általam legkedveltebb, amióta elkezdtem a csillagászattal egyáltalán bármilyen szinten foglalkozni. Most ezt a legkedveltségebbet mégtovább erősítettem. Egy év gyűjtögetés és gondolkodás után gyarapítottam a gyümölcskosarat és megvettem a régóta áhított 35/400-as Lunt H-alfa naptávcsövet.

Bemutatom Áfonyát:

Áfonya persze csak egy kis ismerkedés és fotózkodás erejéig lett felszerelve Eperke tetejére, mert sajnos így nem igazán használható a konstrukció és hát túl sok értelme sem lenne azon kívül hogy kiégessem a szememet miközben leverem a védőkupakot Eperkéről. Szóval végül is teljesen külön szereltem fel az EQ2-re, azon belül is a nagy távcső prizmasínjére, mert abba volt jó a csavar. Sajnos a súlyokkal még kissé gondban vagyok, mert a meglévőek nagyon nehezek, ha viszont leveszem őket akkor a távcső túl nehéz. Szóval inkább rajta hagytam, teljesen feltolva, végül is az óragép megfelelően működik így, úgyhogy nagy baj nem lehet belőle. Idővel majd persze szerzek kisebb súlyt rá :-) (a háttérben az egyik hat-hét éve haldokló növényem).

Persze most négy hét rossz idő következik, amiből már túl is vagyunk 3 napnyin, de azért igyekeztem kihasználni a lehetséges legtöbb tiszta időt és tegnap is, illetve ma is kint csücsültem jó sokat az erkélyen.

Tegnap nem csak Áfonyával de Eperkével is észleltem és megnéztem a napfoltokat, illetve le is rajzoltam őket.

A nyugati perem közelében látható egy igen szép terebélyes méretű, szabadszemmel is megfigyelhető foltocska. Nagyon érdekes a penumbrája, mert van egy kis kiálló kampószerű része, ami egész jól látszott a rossz átlátszóság ellenére is. Ettől a folttól kiindulva az északi irány felé több apróbb, halványabb folt is látható, érdekes módon hármasával- négyesével gyülekeztek.

Három szép fáklyamező is megfigyelhető volt, érdekes módon az egyik, a déli peremhez közelebb eső kissé beljebb a peremnél, nem pont a szélénél volt látható.

Szintén beújítottam mostanában egy kis fotózós kísérletezgetést is. Kölcsön kaptam egy Scopium hold- és bolygókamerát és sok jótanáccsal, valamint egy új napfóliával (amin fotografikus fólia és vizuális fólia is van, kisebb, kb. 5 cm-es átmérőjű méretben) felvértezve próbálkoztam a fotózgatással is.

Fehér fényben a fotón is jól látszik a folton a kis kampós szerkezetű penumbra. A perem közelében látható folt valamilyen hiba a fotón, amit valószínűleg a felhők ki-be úszkálása okozott.

Ettől függetlenül ennek a felvételnek is nagyon örülök, mert az első felvételek nem sikerültek valami jól. Itt már legalább minden olyan részlet látszik, amit a rajzomra is felvázoltam, ez számomra elég nagy sikerélmény volt. Persze van még hova fejlődni, de főképp akkor lennék boldog, ha lenne végre egy olyan nap, amikor nem átúszó felhőzeten keresztül észlelek.

Egy kis kényszerszünet (óriási felhők) után sikerült Áfonyával is észlelnem, rajzolgatnom illetve fotózgatnom tegnap.

Próbáltam kicsit feldobni a rajzomat és elhagytam a radírozós technikámat, mivel azzal nem tudok olyan finom részleteket visszaadni. Ezért a fáklyákat, fehér részeket a vöröses (eredetileg narancssárga) részek jelölik.

Nagyon aktív volt a Nap felszíne, rengeteg protuberancia és még annál is több filament volt látható. Különösen figyelemre méltó a nyugati peremhez közelebb eső hatalmas filament, és a nagy folt, amely H-alfában is gyönyörűen látszik. Körülötte szintén jól látható egy nagyon fényes, erős fáklyamező. A filament hatalmas méretű és nagyon érdekes, gyönyörű bonyolult szerkezetű. Lerajzoltam kicsit nagyobb nagyítással is, részletesebben, valamint az egyik protuberanciát is, amely a déli peremnél volt megfigyelhető, ennek a szerkezetét találtam a legérdekesebbnek talán. A hosszú filament érdekessége egyébként az, hogy napokig látható volt, már csütörtökön sikerült egy kicsit belelesnem a Luntba estefelé, még naplemente előtt és már akkor is ott virított a korong közepén. Érdekes, hogy szinte semmit sem változott másnapra annak ellenére, hogy a filamentek azért nem szoktak olyan hosszú életűek lenni.

Ma is sikerült elcsípnem egy - szerintem az egyetlen - kb. fél órás viszonylag tisztább időszakor délelőtt, amikor még látszott a nap időnként pár felhő között. Azóta teljesen elromlott az idő és már zuhog az eső két három órája (17:35). Most csak vizuálisan tudtam megfigyelni, De még most is elég jól látszódott a tegnapi hatalmas filament. A mérete ugyan csökkent, de még mindig azért viszonylag nagy méretű. Hasonlóan érdekes a kis kanyargós filament a keleti peremhez közel, amely tegnap óta csak annyit változott, hogy beljebb mozdult a korongon.

Most nagyon érdekes és különleges az észak-nyugati peremnél látható protuberancia, ami egy nagyon érdekes szálas szerkezettel bír, amely félig már elvált a napkorongtól, de félig-meddig esik is vissza abba az anyaga. Jól látható, és bár a rajzon egy kicsit nagyobbra sikerült rajzolnom mint a valóságban, attól nem rugaszkodtam el nagyon, tegnapi protuberanciákhoz képest gyönyörű nagy. Sajnos épphogy csak be tudtam fejezni a rajzomat, és teljesen befelhősödött az ég, így már rendes napfoltos észlelésre nem is igen volt lehetőségem.

Egyébként magát a távcsövet azért az elmúlt három nap alatt egész jól tesztelgetni tudtam. Ahogy tapasztalgatom, a 7 mm-s Planetary okulárommal a legkényelmesebb és jobb a képe, ez 57x-es nagyítást ad. Ebbe bele is fér egészben a napkorong, így az egészet lehet egyszerre megfigyelni. A részletek jobb megfigyeléséhez az 5 mm-s Planetaryt használtam, amibe még éppenhogy belefér egyébként a napkorong, de már nem annyira kényelmesen, így tekergettem, és csak azt a részét tettem a látómező közepére, amelyiket épp megfigyeltem. 4 mm-s Orthoval is kipróbáltam, amivel még a kép persze éles volt, de sajnos fényből már nem jött túl sok, így összességében romlott a kép. A 10 mm-s Barium okulárral már túl kicsi a napkorong - persze szépen látszik benne és némi részlet is láthatóvá válik, így azt kell mondjam a legjobb a 7 mm-s okulár volt / van.
Ma még a rossz időt kihasználva befejeztem a tegnapi fotók feldolgozását is. Nagyon sokat tanultam az elmúlt napokban / hetekben a fotózásról is, de persze a rajzolást nem fogom abbahagyni :-)


És hogy el ne felejtsem, két korábbi rajzomat is megosztom, melyeket március 31-én a Polarisból csináltam két szélvihar között a kupola védettségében :-) Látható hogy milyen sok fáklyamező volt a Napon, amit próbáltam finoman, részletesen visszaadni a rajzon, mert nagyon látványos volt.