2011. szeptember 5., hétfő

M11 vadkacsa halmaz

Ez a nyílthalmaz volt eddigi amatőrcsillagász pályafutásom egyik legnehezebb objektuma... már ami a lerajzolását illeti. Hozzá kell tennem, hogy az egyik legszebb és legérkesebb is, amit eddig megnéztem. Lassan már vakon megtalálom, ugyanis ez volt az ötödik alkalom, hogy megnéztem. Először a Bakonyban kerestem meg, de akkor - talán ezt korábban említettem is -, nagyon párás volt a légkör, be is párásodott a tükröm, így gyakorlatilag élvezhetetlen volt a dolog, épp csak megnézni tudtam. Később itthonról is megkerestem többször is, egyszer megpróbáltam lerajzolni, de akkor kidobtam a vázlatomat, mert nem voltam elégedett vele. Már akkor is gyönyörűnek találtam, de lerajzolás szempontjából egy rémálom, mert rengeteg csillaga nagyon halvány, viszont "ködösség"-szerűségnek látszik, amit rettentő nehéz visszaadni úgy rajzon, hogy felsejlik ott sok sok apró csillag, de mégsem egészen látszik, hanem csak sejlik és mintha, ráadásul csillog is, ebből kifolyólag sosem ugyanott.

Egy szónak is száz a vége, szombaton hihetetlenül jó - évente 2-3x van ilyen itt Budapesten - volt az ég: átlátszóság kiváló, a légkör is nagyon jó. 8/10-9/10 körüli (persze 10/10-es légkör nem létezik :)
Újból felkerestem, bár valójában eredetileg az R SCT változót kerestem, mert hogy azzal a céllal mentem ki, hogy változókat nézegessek. De amikor megláttam a kis nagyítású látómezőben, akkor eszembe jutott, hogy megnézem újra, mert olyan szép. Igazából először eszembe sem jutott, hogy lerajzoljam. Persze mondanom sem kell, nem bírtam magammal, és néhány perc nézegetés után már a ceruza és a papír is a kezemben volt.

130x-os nagyítással néztem, amiben néhány főbb csillag határozottan látszott, sok más csillag pedig ha más nem, elfordított látással határozottan kivehető volt. Ezek a fényesebb csillagok egy V-t formáznak, és körülöttük nagyon nagyon sok apró kis csillag található. Kissé ködös hatású, és a V közepén is van egy kisebb "halmaz", ami szintén ködösnek tűnik. A halmaz körül néhány csillag vehető ki elszórtan, így igen határozottnak mondható a halmaz maga, mint objektum. Gyakorlatilag eltéveszthetetlen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése